Hőpajzzsal, hatékonyabban

A Facebook-on múlt héten már közzétettük legfrissebb kandalló kiegészítő újdonságunkat, sőt attól sem riadtunk vissza, hogy a honlap kezdőképét is egy, az új hőpajzs hatásmechanizmusát magyarázó ábrára cseréljük fel, mivel nagyon fontos újításról van szó, ami érinti az össze Pilis típusú légfűtő és vízteres kandallóbetétre épülő modellünket.

Hőpajzzsal, hatékonyabban Hőpajzzsal, hatékonyabban

Röviden összefoglalva arról van szó, hogy az eddigi választható hátlapok helyett egy egységes, fűtéstechnikai szempontból nagyon hatékony és biztonságos megoldást választottunk. Minden egyes érintett kandallóbetét modell esetében ez a speciális hőpajzs kerül felszerelésre.  A hőpajzs amellett, hogy bevezeti a szekunder levegőt (a másodlagos égési levegőt) a tűztérbe, hatékonyan védi a nagy felületű hátlapot is. Külső levegős kandallóbetét esetén a hamuzófiók nem rendelkezik levegőztetővel többé, valamint kizárólag akkor húzható ki, ha előtte kinyitottuk a tűztér ajtaját. Amennyiben a részletes, összehasonlító ábra érdekel benneteket, ahol látszanak a hamuzófiók és a levegő bevezetések különbségei, akkor mindenképpen azt ajánljuk, hogy hívjátok be a honlap kezdőoldalát, majd vigyétek az egeret a váltakozó fő képsorra akkor, amikor a hőpajzsot mutatja be. Ekkor a képek váltakozása meg fog állni, és lesz idő arra, hogy részletesen összevessük a különböző levegő bevezetés megoldásokkal készült kandalló tűztereket.

Reméljük, hogy ez az újítás még hatékonyabb rendszert és könnyebb használhatóságot fog eredményezni, valamint csökkenti a költségeket is, mert ezentúl nem kell külön hátlapot választani a kandalló tűzterekre. A tűzterek frontrészének a kialakítása is változik minimális designbeli módosításokkal, ugyanis az alapján több, vagy kevesebb gomb kerül kialakításra, hogy a külső, vagy a belső levegőt is tudjuk-e állítani az adott kandallóbetéten. Fontos megjegyeznünk azt is, hogy továbbra is megmarad a külső levegő bevezetéses megoldás is, a hőpajzs ezzel a kialakítással is hatékonyan együtt tud működni.További nagyobb felbontású képeket a Facebook oldalunkon találtok erről a módosításról (ott szintén olvasható rövidebben a hőpajzs lényege). Reméljük, hogy mindenki megelégedésére egy olyan újítást vezettünk be, ami nagyban hozzá fog járulni a kandalló tűztereink kezelésének megkönnyítéséhez, valamint a fűtési hatékonyság növeléséhez is.