A kandalló gyerekkora

Legutóbb egy kis betekintést tettünk a kandallók evolúciójába, a kémény és a kürtő kialakulásába és most folytatjuk ezt a történeti sort.

A középkorban, amikor a kémények megjelentek és a hőnek egy jelentős része távozott a szobából, megnőtt a kandalló közösség összetartó ereje, hiszen közelebb kellett menni hozzá, hogy fel lehessen melegedni. Még a tehetősebb földesuraknál sem volt ritka, hogy este az egész ház népe közösen üldögélt a nagy kandalló körül. Persze a viszonylagos hideg nem csak a kandallók gyenge hatásfokának volt köszönhető, de a házak gyenge szigetelésének is, ezért többnyire minden rést szalmával tömködtek be, sőt a padló is szalmával volt felszórva, így az egész ház jobban hasonlított egy istállóra, mint házra.

Még így is, hogy a középkori kandallók egyáltalán nem érték el a mai kandallók hatásfokát, ez a fűtési megoldás számított a kor csúcstechnológiájának. Ugyanakkor, mivel főleg csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak a kandalló építést, ezért a kandalló státuszszimbólumnak számított, a többiek, a szegényebbek pedig még mindig nyelték a füstöt a kürtő nélküli tűztereikkel felszerelt szobáikban. Gyakorlatilag elmondható, hogy minél díszítettebb volt valakinek a kandallója, annál tehetősebb volt és annál magasabb társadalmi ranggal rendelkezett. Aztán ahogy teltek az idők, egyre fontosabbá vált a kandallók lakberendezési funkciója is. Például a reneszánsz idején szinte mindig megjelent a kandallón a család címere, vagy a családhoz köthető történetek, emlékek kifaragása jelentette a díszt a kandallón.